csapata felnott csapat

LOGOSFinal Page 1terep Logo Norway grant orezterep

Kondoros- Békéscsaba 31:31 (15-16)

A hétvégén került sor a bajnokság talán legfontosabb mérkőzésére. Az előjelek nem voltak túl biztatóak, hiszen Kasnyik Viktor a sérülése óta nem lépett pályára, valamint a Bagyin Balázs sem épült még fel és V. Nagy Attilát is nélkülöznünk kellett sérülés miatt. Ami pozitívumként értékelendő, hogy a kapuba, ahol Gyurcsány Laci egyedül maradt az ősz folyamán, sikerült a Köröstarcsa csapatától kölcsön kapnunk Földesi Bercit. Ezúton is köszönet a Köröstarcsa vezetőjének és edzőjének és persze Bercinek is!

Ezekkel az előjelekkel vágtunk neki a mérkőzésnek. Ennek ellenére bizakodva és fantasztikus elszántsággal álltunk oda a kezdő sípszóhoz. A mérkőzés álomszerűen kezdődött, hiszen 5-6 percig gólt sem kaptunk. Ezután sajnos magára talált a Csabai csapat és szép lassan elkezdte a felzárkózást, sőt a félidő végére át is vette a vezetést. A második játékrészben visszavettük az irányítást és többnyire nálunk volt az előny. A legvégén egy gólos vezetésnél az ellenfél támadott, amit sikerült volna kivédekeznünk, ha nincsen az az időn túli hétméteres, amit a fiatal játékos könyörtelenül értékesített és ezzel elvitt tőlünk egy pontot.

Mindenképpen azt gondolom, hogy egy nagyon jó és látványos mérkőzéssel tudtuk szórakoztatni a kedves közönségünket, akik előtt le a kalappal, hiszen olyan hangulatot teremtettek, amit bármelyik csapat megirigyelne. A csapat felkészült és rákészült a mérkőzésre. Ez most ennyire volt elég. Mindenképpen a gratulációé a szó, hiszen aki kint volt a mérkőzésen látta, hogy a fiúk mindent megtettek.

Tehát gratulálok a fiúknak és nagyon-nagyon köszönöm a szépszámú nézősereg buzdítását, szurkolását és szeretetét!

Köszönjük!

Tisztelettel: Beliczay József (Edző)