Kondorosi Kézilabda Klub

csapata felnott csapat
Kondorosi-Kezilabda Klub-logo

LOGOSFinal Page 1terep Logo Norway grant orezterep

Tisztelt érdeklődők!

2015.02.11.-én megrendezésre került az első szakági kiválasztás a Norvég Civil Támogatási Alap támogatásával.

Békéscsabán, a  Lencsési úti Széchenyi István Kollégium tornatermében került lebonyolításra a fent említett esemény, melyen 118 gyermek vett részt a megye külső széleiről. A gyermekek, bár a nagy létszám miatt a kísérő felnőttek és az edzést vezető szakemberek is aggódtak a nagy létszám miatt, nagyon fegyelmezetten csinálták végig a több mint egy órás edzést. 
Az foglalkozást Gregor László vezette három kitűnő segítőjével egyetemben. Először egy rövid sportág bemutató volt, majd a gyermekek a cipők levétele után, felálltak a Karatéban megszokott alakzatba és a mozdulatok, valamint a nyelvezet megismerése után a gyakorlatban is részt vettek az edzésmunkában. 
Laci Bácsi egy füzettel a kezében járkált a kicsinyek között és a tehetségesebbnek, vagy lelkesebbnek vélt jelöltekhez odalépett és egy rövid beszélgetés és egyeztetés után felírta a gyerekek nevét.
A foglakozás végén a Japán szokások szerint meghajlással köszöntük meg az irányunkba gyakorolt kedvességét a klub munkatársainak.
Összefoglalva egy nagyon érdekes és minden tekintetben újdonságokkal bíró foglakozást volt szerencsénk végig csinálni.

DSC_0563
DSC_0563 DSC_0563
DSC_0638
DSC_0638 DSC_0638
DSC_0680
DSC_0680 DSC_0680
DSC_0690
DSC_0690 DSC_0690
DSC_0695
DSC_0695 DSC_0695
DSC_0710
DSC_0710 DSC_0710
DSC_0716
DSC_0716 DSC_0716
DSC_0717
DSC_0717 DSC_0717
DSC_0730
DSC_0730 DSC_0730
DSC_0755
DSC_0755 DSC_0755
DSC_0759
DSC_0759 DSC_0759
DSC_0783
DSC_0783 DSC_0783
DSC_0786
DSC_0786 DSC_0786
DSC_0794
DSC_0794 DSC_0794
DSC_0817
DSC_0817 DSC_0817

Köszönjük a lehetőséget a Norvég Civil Támogatási Alapnak, és a Békéscsabai Lakótelep SE vezetőinek  és minden kollégájának!

Tisztelettel: Beliczay József 
Projekt vezető

 

Támogatóink

kondoros cimer  Kondorosi Önkormányzat
norveg civil tamogatatsi alap logo
okotars logo
autonomia logo
Kondorosi Takarekszovetkezet
Sárkány Cukrászda Sárkány Cukrászda
opivill
Gömöri és Gömöri Kkt.  
Száva-ker Kft.
Szuhaj Attila
Magvető Zrt.
Hanyecz András
Zola Gym